Kivehető fogszabályzó
A fogszabályozásban használatos hagyományos kivehető készülékeket minden esetben egyénre szabottan, az adott problémára specifikusan tervezünk meg és készíttetünk el. Fogívszűkület vagy torlódás esetén a tágítócsavaros lemezek állnak rendelkezésünkre. Ezek a készülékek egyrészt kapcsokból és fém ívekből állnak, melyek a készüléket stabilizálják, másrészt egy középen kettévágott szájpadi vagy nyelv oldali akril lemezből, melyet egy csavar köt össze. Ennek a csavarnak az aktiválásával keresztirányban tudjuk tágítani a felső vagy alsó fogívet, ezzel helyet teremtve a fogaknak vagy megszüntetve a keresztharapást. Szükség esetén ezekhez a készülékekhez szinte végtelen számú kiegészítőt illeszthetünk, annak megfelelően, hogy a tágításon kívül még milyen problémát szeretnénk megoldani.
Az állcsontok hibás növekedéséből vagy helyzetéből adódó eltéréseket ugyancsak kivehető fogszabályzókkal orvosolhatjuk a pubertás előtti vagy annak korai szakaszában. Ezek a fogszabályzók a funkciós készülékek. A funkciós, más néven bimaxilláris készülékek közé tartoznak a Twin-block, illetve a Trainer típusú fogszabályzók is. Mindkettőre jellemző, hogy csukott száj mellett mind a felső, mind az alsó állcsonton kifejtik pozitív hatásukat, serkentik, vagy épp megváltoztatják az adott állcsont növekedési ütemét, irányát. Ezáltal megoldhatóvá válnak olyan eltérések, melyeket felnőttkorban már csak állcsontműtéttel kombinált fogszabályozással kezelhetnénk. A funkciós készülékek az esetek nagy részében nem csak a harapás, illetve a fogazat tökéletesítésében vesznek részt, de az egész arc karakterét is javítják. Beesett, hátrahelyeződött állcsont vagy állcsúcs esetén kiemeli az állcsontot, míg bulldog harapás esetén hátrafelé mozdítja.
A kivehető fogszabályzókat a köznyelv éjszakai fogszabályzóként ismeri. Fontos azonban elfogadnunk, hogy ez egy téves elnevezés. Gyermektől függően az alvás maximum 6-10 órát jelent egy nap, mely nem elegendő ahhoz, hogy a készülékek tökéletesen kifejtsék a hatásukat. Könnyű elképzelni, hogy ha egy fogszabályzó csak napi 8 órát van a gyermekünk szájában, akkor minden nap 16 órája marad a fogaknak arra, hogy visszamozduljanak a kiindulási pozíciójukba. A cél az, hogy minimum annyi időt legyen szájban a fogszabályzó, mint amennyit nincs. Ennek megfelelően napi 12-14 óra az optimális hordási idő minden kivehető fogszabályzó esetén.