Remineralizáció

A fogak külső felszínén folyamatos demineralizáció és remineralizáció zajlik, a szájüreg pH-jától, a baktériumok mennyiségétől és összetételétől, illetve a mikroorganizmusok tápanyagául szolgáló szénhidrát mennyiségétől függően. A remineralizáció első lépése furcsa mód a demineralizáció, hiszen a tökéletes ép zománcfelszínen nincsen hova beépülnie az ásványi anyagoknak. Ennek megfelelően a szuvasodást okozó baktériumok savas környezetet teremtenek maguk körül, mely elősegíti a zománc ásványianyag vesztését. A zománckristályok ennek hatására elvékonyodnak és körülöttük megnő a távolság, más szóval a felszíne porózussá válik. A porózus felszín transzparenciája csökken, és ha sokáig nem következik be a remineralizáció, akkor megjelennek a white spot léziók (fehér foltok), amelyek a fogszuvasodás első fázisát jelzik. Ideális esetben ez nem történik meg és még ezen foltok megjelenése előtt a demineralizáció átfordul remineralizációba (fogmosások alkalmával vagy étkezések között, ha elég idő telik el két fogás elfogyasztása között). A remineralizáció alkalmával a nyálból vagy egyéb szájhigiénés termékből kalcium, foszfát és fluor ionok rakódnak le a demineralizált területeken és hidroxil- vagy fluorapatitot képeznek. Fontos tudni, hogy a már teljesen eltűnt zománckristályok nem tudnak ezáltal pótlódni, kizárólag a megmaradt, csak méretükben csökkent kristályok tudnak újra nőni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a szuvasodás már üregképződéssel járt, azt az üreget nem tudja a fog saját erőből regenerálni. Ezen túlmenően ki kell hangsúlyozni, hogy azok a kristályok, amelyekbe fluor is beépül (fluorapatit) ellenállóbbá válnak a savakkal szemben, mint az eredeti fogzománc volt. Ebben rejlik a fluoridos fogkrémek jelentősége.